A szíve mélyén mindenki biztonságra, egészségre és „jól lét”-re vágyik.

Vajon mi akadályoz meg minket abban, hogy valóban így is éljünk? Talán a külső körülmények? Netán a bennünk kavargó, rendezetlen gondolatok, információk? …És akár ez, akár az, tehetünk-e ellenük valamit?

Csak akkor vagyunk képesek a tisztánlátásra, ha előbb állást foglalunk magunkban - a saját magunk számára!- abban, hogy „ki vagyok?”, „mi vagyok?”. Ha azt a döntést hozzuk meg, hogy „a körülmények véletlen eseményei során kialakult Ember az élővilág legintelligensebb terméke, és mint győztes, bármit megtehet a legyőzöttekkel, az élővilág más képviselőivel és a környezettel”, akkor teljesen más következtetéseket vonhatunk le, mint amikor az Embert egy tökéletesnek megtervezett rendszer szerves részének gondoljuk.

Ez a két vélekedés az Ember mibenlétéről alapvetően különbözik egymástól. De mi alapján döntsem el, hogy melyik állítást fogadjam el alapvetésként? Amit az iskolában tanultam, az biztos, hogy helyes? Ha kételkedünk ebben, akkor nincs mese, saját magunknak kell megkeresnünk az igazságot. De hol? De jó lenne, ha valaki megmondaná a „frankót”! Hoppá-hoppá! Hát most éppen ez van! Azt hisszük el, amit valaki más mond, nagyon kevés információ valóságtartalmáról győződünk meg személyesen. Azért hisszük el, mert vagy „papírja van róla”, hogy tudja, vagy a tévében, a sajtóban ő az aktuális megmondó ember, netán az ismerőseink is őt tartják okosnak, hozzáértőnek. Mi van akkor, ha ezek az emberek hamis vagy hiányos információkat zúdítanak ránk? Van-e annak értelme, hogy ezt tegyék?

Ha hamis információkat zúdítanak ránk, akkor könnyen félre lehet vezetni minket, mert nem a valóság talaján állva hozzuk meg a döntéseinket. Ha például úgy tudjuk, hogy az ember a majomból fejlődött ki az evolúcióra jellemző, a fajok és az egyedek közötti állandó harc során, akkor természetesnek tartjuk azt, hogy mi magunk is harcolunk egymással abból a célból, hogy győztesek legyünk. Ha a harcot a létezésünk természetes és szükségszerű velejárójának véljük, akkor azt is természetesnek gondoljuk, hogy pl. a vállalkozásoknak, a nemzeteknek, a pártokon keresztül az emberek csoportjainak, a családon belül a nőknek-férfiaknak stb. is harcolniuk kell azért, hogy győztesként uralhassák és kihasználhassák a legyőzöttet, valamint annak az életterét.

El lehet-e így érni a nyugalmat, a biztonságot, amik az egészség lelki alapjai? Bizony, nem! Ha ez így van, akkor valószínűleg nem ez a helyes életfelfogás. Márpedig évszázadok óta ezt tanítják az ún. „nyugati civilizáció”-ban. „Kinek az érdeke?”− kérdezné egy detektív, vagy egy oknyomozó újságíró. Tegyük fel mi is ezt a jól bevált kérdést, nyomozzunk, aztán jó nyomozóként nézzük meg, hová vezetnek vissza a nyomok!

Ha jól körülnézünk a világban és nem csak „vízszintesen”, felületesen tekintünk a dolgokra és a történésekre, hanem „függőlegesen” is, azaz a dolgok mélységeibe, vagyis a lényegébe is beletekintünk, akkor egészen más összefüggéseket ismerhetünk fel, mint amiket megkérdőjelezhetetlen igazságnak véltünk eddig.

Megállapíthatjuk például azt, hogy minden élőlény feltétlen bizalommal van az Élet áramlása iránt: egy sziklára hullott mag nem morfondírozik azon, hogy „jaj, hová kerültem, mi lesz velem, hogy tudok itt élni”, hanem ösztönösen elkezd csírázni és kihajt, növekedik, kiteljesedik. Ugye, Kedves Olvasó, látott már Ön is olyan fát, amelyik egy sziklán úgy nőtt ki és élt, hogy azt szinte csodának vélhetnénk? Vajon lesznek-e depressziósok egy hangyaboly tagjai amiatt, hogy túl sokan vannak kis helyen, állandóan dolgozniuk kell azért, hogy a „lakásukat” lakható formában tartsák és megóvják az enyészettől? Vajon gondolkodik-e azon egy kérész, hogy van-e értelme annak, és megéri-e neki, hogy évekig azért „nyűglődjön nyűként” az iszapban, hogy aztán mindössze pár óráig pompázatos rovarként röpködhessen? De aggodalmaskodik-e például egy esőcsepp, miután „kiszakadt” a számára az egység érzetét jelentő felhőből és elkezd zuhanni, hogy pl. „jaj, miért történik ez velem, mi lesz velem, miért pont én?”. (Talán eredendően sejti azt, hogy a végén úgyis újra egyesül az övéivel és addig is élvezi azt, amit a folyamat közben átél, megtapasztal?)

Tudom, tudom, sokan megvádolhatnak most azzal, hogy csúsztatok, hiszen a növények, az állatok és a természet egyéb részei nem tudnak gondolkodni, csak mi, emberek… Tegyük fel, hogy ez így is van! Ebben az esetben a gondolkodás képessége számunkra átok lenne? Ezen képességünk miatt lennénk depressziósok, „áldozatok”, tehetetlenek és „szerencsétlenek”? Ez nem lehet így, a gondolkodásnak, mint speciális emberi képességnek is előremutató képességnek kell lennie! Még az evolúciós elmélet szerint sem alakulhat ki egy olyan képessége egy fajnak, ami a hátrányára válik!

Akkor csak az lehet a probléma oka, hogy a gondolkodási képességünket nem jól használjuk, vagy nem jókorhasználjuk! Lehet, hogy kevés és/vagy pontatlan információkat veszünk figyelembe, amikor gondolkodunk? Lehet, hogy nem is mindig kell gondolkodnunk?

Vajon volt-e olyan időszak vagy esemény a történelmünkben, amikor a gondolkodási képességünket másként használtuk, mint manapság? Mielőtt az írásba belekezdtem, találtam egy ilyen eseményt, ez a 907. július 4-7. között lezajlott Pozsonyi Csata volt. Ebben a csatában az egyesített nyugat-európai hadsereget, amit a pápa utasítására, tehát „Isten nevében” (!!!), a magyarok kiirtása céljából állítottak össze, az őseink Árpád fejedelem vezetésével megsemmisítették. Ebben a győzelemben az a „csoda”, hogy az ellenség négyszeres túlerőben volt, és mi úgy vertük szét az ellenséges sereget, hogy közben 5 fő alatti volt az emberveszteségünk! Vajon ez megtörténhetett volna-e, ha Árpádék elkezdenek azon gondolkodni, hogy megéri-e belemenni ebbe a harcba, hiszen négyszeres túlerővel szemben szinte nincs esélyük, matematikailag veszíteniük kell, és szinte mind meghalnak?

Ehelyett tették a dolgukat: az élet áramlásában, a Mindenséggel összhangban élve pont azt tették, amit a szükségszerűség hozott – védelmezték az életterüket és az értékrendjüket az idegen érdekek és az idegen értékrend térnyerése ellen. Szkíta-hun származásuk értékrendje, világképe még elevenen élt bennük, TUDTÁK, hogy az ember feladata a Földön az, hogy az összhangot őrizze, és ahol az megbomlott, ott helyreállítsa. Egyénileg is és közösségként is. Tudták, hogy összhang és egységtudat nélkül nincs szabadság! Ez volt az ősi civilizációk értékrendje. Ezzel a világképpel gyökeresen ellentétes volt a Nyugat-Európában akkor már elterjedt római központú kereszténység, ami a Római Birodalom romjain terjedt el, és „láthatatlan” formában igyekezett biztosítani a központosított uralkodási mód tovább élését, amiben az ember a hatalom kiszolgálója csupán. Valahol itt bomlott meg végzetesen valami… Valamikor itt kezdték meg belőlünk is „kinevelni” az eredendő tudást és valamikor ez idő tájt kezdték meg kicserélni azt (vallási) dogmákra. Valamikor itt kezdtük el hamis információk birtokában meghozni a döntéseinket… Ez előtt a korszak előtt ismeretlenek voltak a magyarok közösségeiben a kiváltságokkal rendelkező kasztok, ismeretlenek voltak a közösségen belüli, eltérő érdekekkel rendelkező csoportok, nem voltak a későbbi királyság idejében bizony már létező parasztlázadások, a hatalom önálló céljaival szembeni ellenállási mozgalmak. Minden jel arra mutat, hogy az akkori értékrend felélesztése jelentheti a kiutat ebből a mostani káoszból.

Ez azonban nem érdeke a mostani hatalomgyakorlási mód kedvezményezettjeinek: pl. az előjogokkal rendelkező „pénzembereknek”, a kereslet manipulálásával extra jövedelmet megszerző tőkéseknek és a mentelmi joggal rendelkező politikusoknak!

Az ősi civilizációk értékrendjének a felélesztése, újra tanulása csak nekünk, a munkánk erejével valós értéktöbbletet előállító embereknek az érdekünk, hogy megszabadulhassunk a ránk telepedett, minket információs és cselekvési karanténban tartó elnyomóinktól!

Így hát vágjunk bele! Mindenki önállóan, a saját és az utánunk következő generációk, valamint a REND helyreállítása céljából kezdje meg a saját maga felszabadítását! Kezdje el mindenki megkérdőjelezni a hatalom gyakorlói által felénk áramoltatott információk valóságtartalmát és a célját! Kezdje el mindenki felszámolni a rabságban tartó valamennyi anyagi és lelki függőségét! Amiként egy üres műanyagpalack is csak akkor tud ellenállni a külső nyomásnak, ha belül is tele van, ugyanúgy egy emberi lény is csak akkor képes kiküszöbölni a jelenlegi külső környezet nyomasztó hatását, ha belül is „tele van”!

Ezt a belső megtöltést mindenkinek saját magának kell elkezdenie, folyamatosan és éberen figyelnie! Amilyen információkkal megtöltjük magunkat, olyan döntéseket hozunk és olyan világot teremtünk! Mindenkinek saját magát kell felszabadítania! A személyes felelősség megkerülhetetlen!

(…aztán azt is tudnunk kell, hogy csak nagyfokú személyes szabadsággal rendelkező emberek képesek nagyfokú szabadsággal rendelkezőn országot teremteni maguknak, úgyhogy saját magunk felszabadítása nem öncélú folyamat…)

Pataki Antal
www.szervestarsadalom.info